Az Alföld kőpincéi

Az Alföldet a szőlészeti-borászati szakirodalom olyan területként tartja számon, ahol a borok tárolása, érlelése elsősorban a talaj felszíne felett, kamrákban történt. Több szakíró szerint ez volt az egyik oka annak, hogy az itt termett nedűket kevésbé lehetett eltartani, mivel a helyiségek sokkal jobban ki voltak szolgáltatva a külső hőmérséklet ingadozásának mint a földbevájt pincék. A tél közeledtével az erjedés gyakran félbeszakadt, tavasszal viszont újra megindult. A kamrák elterjedése elsősorban azzal a körülménnyel függött össze, hogy az alacsony fekvés miatt a legtöbb szőlő- és bortermelő településen az időnként feltörő talajvíz jelentősen megnehezítette a földalatti bortárolást. Ennek ellenére az Alföldön vannak olyan magasabban fekvő térségek, amelyek ideális feltételeket kínálnak a borospincék építéséhez.

Pincék a föld alatt és felett

Legszembetűnőbb példái ezeknek az építményeknek a Hajós-bajai borvidék löszfalakba fúrt pincesorai, ahol minden adott a borok megfelelő tárolására, érlelésére. Ahol nincsenek ilyen lehetőségek, ott is léteznek a természet erői, például a széljárás által kialakított magaslatok, melyek alkalmasnak bizonyultak pincék építésére. Nemcsak a városokban, a lakóházak alatt találkozhatunk ilyen típusú építményekkel, hanem a települések határában is, elsősorban tanyaépületekhez kapcsolódóan. Említést érdemelnek még a csárdák is, amelyek alatt gyakorta nagyméretű pincék húzódtak, nem egyszer menedéket nyújtva a pandúrok elől menekülő betyároknak.

A falazat

Az építés során szilárd, a nedvességet is eltűrő falazatot kellett alkalmazni, amihez megfelelő minőségű építőanyagra volt szükség. Ez az alapanyag pedig nem lehetett más, mint az égetett tégla vagy egy speciális, az Alföldön sokfelé előforduló kőzet, az ún. réti mészkő vagy darázskő, amely édesvízi tavi környezetben alakult ki. A tavi és réti dolomitok egyedülálló geológiai formációt alkotnak Európában, legközelebbi párhuzamaik Kis-Ázsiából ismertek. A réti mészkő felhasználási területe nagyjából megegyezik azzal a térséggel, ahol a természetben is előfordul. Porózus szerkezete miatt kiváló építőanyagként szolgált, mivel a talajból felszivárgó nedvességet elpárologtatta, így az nem került a falba.

Terméskő pince Pusztaszer határában

Terméskő pince Pusztaszer határában

A Csongrád megyei Pusztaszer határában napjainkban is láthatóak azok a bányák, ahonnan a kőzet kitermelése történt. A kővágással foglalkozó specialisták a növényzetből meg tudták állapítani azt, hogy hol, milyen területeken érdemes az építőanyag bányászatával foglalkozni. A felső földréteget eltávolították, majd nehéz vasrudakkal fogtak neki a munkának. Mivel kitermelése nagy fizikai erőkifejtést igényelt, ezért csak kevesen vállalták ezt a foglalkozást. A réti mészkő olcsóbb és könnyebben hozzáférhető volt, mint az égetett tégla, emiatt terjedt el széleskörben. Elsősorban különféle épületek alapozásához használták, a pincéknél viszont a falazat készülhetett ebből a sajátos építőanyagból. Az elmúlt évek kutatásai nemcsak a nagyobb birtokosok gazdaságaihoz, hanem kisparaszti tanyákhoz kapcsolódóan is egyre több réti mészkőből készített, földalatti bortároló helyiséget tártak fel, amelyek a helyben kitermelhető kőzet széleskörű használatát mutatják. A pincefalazatokat nagyobb méretű kőtömbök alkotják, amelyeket különféle kötőanyaggal illesztettek egymáshoz. Boltozatok réti mészkőből nem készültek, a pincék mennyezetét pallókból, deszkákból állították össze, amelyeket gerendák tartottak.

A tanyai gazdák számára minden bizonnyal előnyt jelenthetett az, hogy az általuk megtermelt borok érleléséhez megfelelő körülményeket biztosíthattak. Nem voltak kiszolgáltatva olyan mértékben a borkereskedőknek, mint azok a szőlő- és bortermelő társaik, akik már a szüretet követően kénytelenek voltak alacsony áron értékesíteni boraikat, mivel nem tudták megfelelően tárolni azokat.

Vissza